Olaszország maga az időutazás, a romantika, az európai kultúra egyik meghatározó helyszíne. Ezen belül is Pisa, amit ha felfedezni szeretnénk, nem feltétlen csak a ferdetoronyra kell gondolnunk, hanem például erre az egyedülálló, festői képre, amit az Arno folyó partjáról vehetünk szemügyre. Ennek az alkotásnak az adja a szépségét, az erejét, hogy minden egyes ódon palotát szemből mutat be úgy, hogy közelről nézve még az egészen apró részletek is jól kivehetők. Beleshetünk ezáltal a pisaiak mindennapjaiba, ahogy olvasnak, sétálnak a folyó partján. Száguldhat a képzelet, a gondolat, hogy vajon hogyan is élhettek itt, ezekben a házakban a régi emberek vagy akár a maiak is. Ebben van a fotográfia ereje, a képzelet elindításában, a gondolat szabad szárnyalásában. Az alkotás megtekinthető és megvásárolható a Focus-Gallery-ben 190×33 cm-es méretben.

Várjuk Önt is személyesen.